3.-4.- 5. Fejezet

 

Harmadik fejezet

 

Willow

Hét órával korábban

 

Fordította: Sweety

 

Futni, futni, futni, futni. Ez volt minden, amit tehettem. Égett bennem a gondolat. Futni, hogy biztonságba kerülhessek. Futni, hogy ne tudjon elkapni. Futni, hogy életben maradjak. Futni, hogy túléljem.

Ezredszerre is hátra néztem, de semmilyen árnyék nem követett. A szívem megkönnyebbülten dobogott, bár a zihálástól és a kimerültségtől fájt a mellkasom. Az éjszakai hőségtől csurgott a hátamon az izzadság, és felsírtam a fájdalomtól, ahogy a meztelen talpammal az útra léptem, amit már sebesre dörzsölt a fű és az utca köve.

A karom és a lábam végre teljesen elzsibbadt, amitől hálás könnyek csordultak végig az arcomon. Borzalmas volt, ahogy a végtagjaim megsérültek a kis fürdőszobaablakon való kijutás küszködésétől, a karomat és a lábamat összeszabdalták a megmaradt üvegszilánkok, majd a lent lévő éles kövekre történő zuhanás.

Alig láttam valamit, de mintha az éjszaka tudta volna, hogy sötétebbnek kell lennie, hogy eltüntesse a nyomaimat. Isten lenézett rám, és azt akarta, hogy megszökjek?

Bármi is volt az oka, hála töltötte el nehéz szívemet.

Egy kapu becsapódása ugrásra és nyöszörgésre késztetett. Egy nagy, raktárszerű hely mögé menekültem. A durva falnak támaszkodva szaggatottan lélegeztem, próbáltam, de nem tudtam figyelmen kívül hagyni a testemet égető fájdalomhullámot. Szükségem volt egy helyre, ahol megpihenhetek, egy olyan helyre, ahol legalább éjszakára elrejtőzhetek.

Hogy Colton és a gazdám ne találhasson rám.

Az unokatestvérem átvert, pontosabban ostoba voltam, abban bízva, hogy Colton nem fog elárulni, mint a családom többi tagja. Istenem, a családom teljesen elcseszett volt. A szüleim drogosok voltak, az unokatestvérem szerencsejátékos... a fenébe is, a nagybátyám egy részeges transzvesztita volt?

Őrült nevetés tört ki belőlem, de azonnal a számra csaptam a kezem. A kimerültség és a fájdalom teljesen elvette az eszem.

Pihenés. Pihennem kellett. Négykézláb kúszva kerestem a sötét éjszakában egy helyet, ahol levegőhöz juthatok.

Az épület egyik ablakából fény szűrődött ki. Felálltam, és összerezzentem a lábamba nyilalló fájdalomtól. Remek, még egy átkozott ablak. Ez legalább nyitva volt. Hálás lehettem ezért. Vártam és hallgatóztam. Amikor nem hallottam bentről semmit, szélesebbre nyitottam az ablakot, és felnyomtam a fenekemet a szélére. Soha nem voltam híres a kecsességemről, főleg nem vérző végtagokkal és kínok között, így megcsúsztam, és az alattam lévő betonföldre zuhantam egy kupacban.

Pihenés. Pihennem kellett. Csak egy pillanatra.

Találtam egy sarkot, mindkét oldalon padok vették körül. A szagból arra következtettem, hogy egy garázsban vagyok.

Pihenés. Legalább egy kis időre.

Sosem gondoltam volna, hogy képes leszek aludni, tekintve a szorongásomat és a testemet elárasztó égető fájdalmat, de győzött a kimerültség. Lehunytam a szemem.

 

* * * *

 

A tekintetem végigsiklott az előttem álló férfin, aki korábban felriasztott, amikor becsapta az ajtót. Ugyanaz a férfi volt, akit előző nap láttam a szupermarketben – a bűnös testű férfi, aki most szigorúan nézett rám, és szavakat vakkantott a telefonjába.

Ne bízz senkiben!

Nem kockáztathattam.

A szívem ostobán megdobbant a gondolatra, hogy mintha meg akarna védeni engem. Azért űzte ki azokat az embereket a helyiségből, mert féltem, és beszélt valakivel telefonon, hogy segítséget kérjen nekem.

A szívem egy átkozott bolond volt, hogy ilyen hamar meg akart bízni valakiben.

Az eszem okosabb volt.

Kíváncsian, de tartózkodva néztem rá.

A férfi felém fordult, a szeme villámokat szórt, de nem ijesztett meg a pillantása. Legszívesebben fintorogtam volna, de ennek most nem volt itt az ideje. Tudnom kellett, hogy mi fog következni.

– A nevem Dodge – csattant a hangja.

Dodge. Milyen vicces név.

– Jön valaki, aki majd segít neked. Egyelőre biztonságban vagy... Emlékszel rám?

Bólintottam.

Sóhajtott, amikor nem mondtam semmit. – Tudod, hogy hol vagy? – kérdezte.

Kissé megráztam a fejem.

– Ez egy autószerelő műhely és bolt, ami annak a motoros klubnak a tulajdonában van, amelynek a tagja vagyok.

A szemeim kikerekedtek. Hirtelen zihálni kezdtem, és a mellkasom hevesen emelkedett és süllyedt. Egy motoros klub? A gazdám is egy motoros klub tagja volt.

 – Nem – suttogtam, és még jobban a falhoz nyomultam. – Nem! – kiáltottam.

– Hé – kezdte, a szemöldökét összeráncolva. – Mi a fasz van? Kismadár, mi ez az egész? Csak segíteni próbálok neked. Mi a baj?

– D-de te is közülük való vagy – dadogtam rémülten és bosszúsan. Utáltam, hogy milyen gyengének tűnök.

– Miről beszélsz, te nő?

– E-eladott engem, az unokatestvérem. – Ez még nekem is őrültségnek hangzott. Manapság még mindig eladtak embereket rabszolgának? Felfoghatatlan számomra. – Úgy volt, hogy rabszolga leszek. – Dodge elsötétülő szeméből ítélve, túlságosan is könnyen elhitte ezt, ami a frászt hozta rám. – Engem... az én... eladtak. A gazdám... egy motoros.

Az állkapcsa összeszorult, az orrcimpái kitágultak, és figyeltem, ahogy a keze összeszorul a telefonján. Aztán hirtelen mély levegőt vett, és egy pillanatra lehunyta a szemét. Amikor kinyitotta, a bennük támadt vihar lecsillapodni látszott.

Leült a padlóra, távolságot tartva közöttünk. – Most annyit mondhatok, kismadár, senkit nem ismerek, aki meg akarna venni egy nőt rabszolgának. Ez egy elbaszott szarság, és még a saját klubunkban is kiiktatnám azt a köcsögöt, akinek ilyesmi jutna eszébe. – Sóhajtott egyet. – A Hawks MC tiszta. Nem foglalkozunk olyan kétes dolgokkal, mint a nő- vagy drogkereskedelem. Ezt senki sem baszhatja el nekünk! Ha bárki megpróbálkozna ezzel, akkor azt kiiktatom, mert egy pöcs miatt sem lehet rossz híre a Hawksnak. – Megnyalta az ajkát, mintha kiszáradt volna. – Itt biztonságban vagy!

Hogy lehettem volna biztonságban, amikor beismerte, hogy megölte azokat, akik megpróbáltak bajt okozni a Hawks klubban?

Embereket ölt.

Halál volt a kezében.

Akkor miért éreztem magam biztonságban mellette? Miért nem féltem tőle többé? A testem ellazult, amennyire csak tudott, miközben a lábam és a bőröm még mindig fájt.

– Mi a franc folyik itt? – harsant fel valaki hangja a műhely előtt, ahová Dodge kiterelte az embereket.

– A picsába! – sóhajtott fel Dodge.

Az ajtó kinyílt, és a pad sarka mögül kikukucskálva figyeltem a belépőt. Egy idősebb, szakállas, vékony testalkatú, ötven év körüli férfi volt. Dühösen nézett, és hasonló ruhát viselt, mint Dodge – farmert, pólót és bőrdzsekit.

Dodge gyorsan felállt, és szembefordult a férfival.

– Memphis…

– Magyarázd meg nekem, hogy mi a fenéért nincs nyitva a bolt! Hamarosan jönnek a kibaszott ügyfeleink a kocsijukért, és néhány srácnak be kell fejeznie a kurva munkát!

– Memphis...

– Ajánlom, hogy ez valami jó legyen!

– Jézusom, öregem, ha hagynád, hogy befejezzem, rohadtul elmondanám – mondta Dodge, majd a kezével felém mutatott. Visszasimultam a falhoz, amikor éreztem, hogy a Memphis nevű férfi felém néz.

– Mi a fasz?

Az ajtó ismét kinyílt. Kíváncsiságtól hajtva ismét oda kukucskáltam, és két nagydarab férfit és egy nőt láttam bejönni. A vörös hajú nő becsukta maga mögött az ajtót.

– Dodge, te pöcs, legközelebb magyarázd meg a szádból kiokádott rejtélyes szarságokat, mielőtt letennéd a telefont! Ha nincs jó oka, hogy a nőnknek ide kellett jönnie, miközben a pasik odakint a seggét bámulják, akkor a szart is kiverem belőled – mondta a baseballsapkás férfi.

– Amúgy is szét kell rúgjuk a seggedet, mert elbasztad a reggelünket – mondta a másik férfi, miközben kisöpörte haját a Dodge-ra szegeződő szeméből.

Dodge nagy bajba került csak miattam.

Valaki miatt, akit nem is ismert.

Hogy miért, azt nem tudtam. Hirtelen megköszörültem a torkomat, és minden szem – kivéve Memphisét, mert ő még mindig engem bámult – felém fordult.

Negyedik fejezet

 

Dodge

 

Fordította: Sweety

 

Ha ez egy westernfilm lett volna, mindenki mozdulatlanul állva egy szélfútta, hullámzó fűcsomót bámulna síri csöndben... bassza meg, még mindig nem tudtam a nevét.

– Dodge – mondta halkan Josie, és mellém lépett.

Elfordítva a fejem a nőről, a testvéreim komoly tekintetével találtam szembe magam.

– Egy emberként védjük őt. Immár a klub ügye.

– Hogy érted ezt, fiam? – kérdezte Memphis.

– Szia! – fordult Josie nyugodtan a nőhöz. – Josie vagyok. Itt jó helyen vagy. Senki sem fog bántani. Ő ott Caden, ő pedig Eli, mindenki másnak pedig Pick és Billy. Ők az én embereim. – A lány szeme elkerekedett. – Mogorva fickóknak tűnhetnek, de mélyen legbelül aranyosak. – Elmosolyodott.

– Drágaságom – vigyorodott el Pick.

– Édesem, van egy utcai hírnevünk, amihez tartani kell magunkat – kacsintott Billy.

Josie a szemét forgatta, és visszafordult a nőhöz. Leguggolt elé. – Hogy hívnak, édesem?

Vártunk és figyeltük, ahogy a nő megnyalta kiszáradt ajkát, majd kinyögte: – Willow.

Jézusom.

Willow.

Látod, az én kismadaram valóban szabad volt, kint a fán, egy fűzfán, nem a földön félve.

Fogd be, te faszfej! Az én kismadaram? Kint a fán? Te punci seggfej! Légy férfi és keményítsd meg a szívedet!

– Mit keres itt, Dodge? – kérdezte Memphis.

A vállamat megvonva válaszoltam. – Itt találtam ma reggel. – Megdörzsöltem az arcomon, mielőtt Pickre és Billyre néztem. – A kibaszott unokatestvére el akarta adni rabszolgának – morogtam halkan. Egy zihálás a hátam mögött elárulta, hogy Josie is meghallotta.

– Ez igaz, drágám? – kérdezte Memphis Willow-tól. Ismét mindannyian rá néztünk. Felemelte az állát, és kurvára büszke voltam, amikor bólintott. A tekintete olyan acélos volt, hogy kihívott mindenkit, hogy próbálja csak megkérdőjelezni.

Nem tudom honnan jött ez a keménység az arcára, de jól állt neki. A pokolba is, a szupermarketben is annyira szégyenkezett, amikor rájött, hogy hallottam, amit mondott.

– Miért vagy...? – Josie a kezével Willow kezére és lábára intett.

– Várjál már, akarok... – vicsorogta Pick, amitől Willow összerezzent, és lesütötte a szemét.

– Nyugi, seggfej! – szakítottam félbe hidegen, és akkor, bassza meg, mindenki rám meredt.

Pick és Billy szélesen elmosolyodott. Memphis okosan a keze mögé rejtette a sajátját.

A homlokomat ráncolva, felcsattantam. – Ne is gondolj rá, baszd meg! Ez nem fog megtörténni. – Hogy ezt bizonyítsam, mert kizárt dolog, hogy a tököm valami csaj markába akadjon, hátráltam egy lépést. – Intézzük el ezt a szart, hogy végezhessem a dolgom! – Kifújtam a levegőt. – Willow unokatestvére nyilvánvalóan egy faszfej, aki megpróbálta eladni a saját húsát és vérét. Nem kétséges, hogy a pénz miatt. – Willow-ra néztem. A bólintása megerősített. – Ami a rosszabb, hogy egy kibaszott helyi motoros fickónak akarta eladni.

– Mi a fasz? – horkant fel Memphis.

– Nem akart – rázta meg Willow a fejét. – Már eladott. Tegnap este kellett volna értem jönnie. – Aranyos orra undorodva fintorgott. Az állkapcsa megfeszült, és újra és újra ökölbe szorította a kezét, mintha az egész helyzet dühítené.

Jézusom! A kurva életbe!

A beteg pöcsök meg fognak dögleni!

– Minden rendben, drágám, mi majd vigyázunk rád! Ebben a klubban egyetlen motoros sem merne foglalkozni olyan szarsággal, mint amilyenbe a kibaszott unokatestvéred keveredett – biztosította Memphis, mellém állva.

– Reméljük, a fenébe is! – mormogta Billy. Igaza volt. Nem tudtuk biztosan, hogy nem a Caroline Springs-i Hawks egyik tagja üzletel-e ezzel a szarral. Valaki határozottan elbaszta a dolgainkat azzal, hogy a Venom söpredékéhez fordult, és ha ez rabszolgasághoz vezetett, akkor szépen, lassan és fájdalmasan fogom elintézni őket.  

– Most az a dolgunk, hogy segítsünk Willow-nak megtisztálkodni és rendbe jönni. Aztán onnan folytathatjuk – mondta Josie.

Nem tudtam megállni, hogy ne mosolyodjak el, hallva az egykor félénk lány parancsolgatását. Pick és Billy jót tettek neki. Tudta, hogy velük biztonságban van, így önmaga lehetett. A mellettem álló vigyorgó két bolond is nyilván ugyanezt gondolta.

Vagy épp meg akarták döngetni.

Ezért senki sem hibáztathatja őket. Nagyon jó teste volt.

A fejem előre billent, amikor egy tenyér csattant a tarkómon, majd Pick felmordult: – Kurvára ne is gondolj rá!

A fejemet ingatva a nőkhöz sétáltam. Willow felé nyújtottam a kezem, aki csak bámulta. Egy pillanatig azt hittem, hogy nem fogja meg, de végül mégis megtette. A kicsi keze a nagy tenyerembe csúszott. Az ujjaimat az övére zártam, és csak bámultam a bőrünk színkülönbségét, az övé sokkal sötétebb volt, mint az enyém.

Jézusom!

Kurvára tetszett, ahogy a bőre kinézett az enyém mellett.

Óvatosan, hátha jobban megsérült, mint gondoltam, lassan talpra húztam. Összerezzent, és egyik lábáról a másikra helyezte a súlyát.

– Mi a baj? – kérdezte Josie, mielőtt megszólalhattam volna.

– Semmi – mondta Willow halkan.

– Drágám, el kell mondanod, ha valami baj van. Nem akarunk megmozdítani, nehogy nagyobb kárt okozzunk – mondta Memphis papamacis hangon.

– Fáj a talpam – mondta és döbbenten nézett le a lábára.

Billy odament, és felemelte az egyik lábát. Kurvára nem tetszett, amikor a keze végigcsúszott a nő vádliján, hogy feljebb emelje a lábát. – Billy! – morogtam.

Guggolva mosolyogott fel rám. – Van valami mondanivalód, Dodge?

A fogaimat csikorgatva ráztam a fejem, és azt vakkantottam: – Semmi!

Elnevette magát. – Sejtettem. Most pedig nézzük meg ezt. – Ismét felemelte a nő lábát, és szemügyre vette a lábfejét. Állkapcsa újra és újra összeszorult. Nem láttam semmit, ahonnan Willow-t tartottam, de Billy arckifejezéséből tudtam, hogy rossz a helyzet.

A pokolba is, hirtelen csodáltam Willow bátorságát és erejét. Talpra állt, pedig nyilvánvalóan össze-vissza volt vagdosva, és mindezt panasz nélkül tette.

Átkozottul erős. Bámulatos.

– Neked kell majd hoznod – mondta Billy mogorván, amikor vissza felállt mellénk.

– Csináld te! – parancsoltam.

Picsába, bassza meg, a francba! Mindenki rám nézett, még Willow is.

– Ki kell takarítanom a helyet. Nem akarom, hogy bárki meglássa – javasoltam, és a pokolba is, ez egy kibaszottul zseniális ötlet volt.

Megmentene attól, hogy Willow a karjaimban legyen. A kis teste szorosan az enyémhez simulna, az illata átvenné az uralmat... Krisztusom, jól megszívtam!

Kifelé! Tűnj el innen, amilyen gyorsan csak tudsz!

Egy fejmozdulattal intettem Memphisnek, hogy jöjjön. A pillantása azt súgta, hogy egy darab szar vagyok, miközben a helyemre állt, hogy megtartsa Willow-t. Ő megszorította a kezem, mintha nem akarná, hogy elmenjek, de mégis megtettem. Aztán gyorsan kirohantam a helyiségből, mint egy istenverte szerelmes kislány.

 

* * * *

 

Nem tartott sokáig kiüríteni a garázs parkolóját és a telephelyet. A legtöbb pöcs örült a szabad délelőttnek. Közöltem, hogy csak ebéd után jöjjenek vissza. Csak Muff és Handle nézett rám gyanakodva, mielőtt elhúztak a picsába. Tudták, hogy dühös lennék, ha nem engedelmeskednének.

Visszasétáltam a garázsba. – Mi a terv? – kérdeztem, és Krisztusom, reméltem, hogy valaki kitalált valamit.

– Csak azon dolgozunk, egyelőre hová vigyük, amíg el nem rendezzük a dolgokat – mondta Pick.

– Mi van a régi lakásoddal, Josie? – kérdeztem keresztbe font karokkal.

– Azt nem lehet. Oda hamarosan beköltözik Nary. – Elmosolyodott, mert izgatottan várta, hogy a barátnője Ballaratból Melbourne-be költözzön az egyetem miatt.

– Maradhatna a telephelyen? – ajánlotta Memphis.

– Nem elég biztonságos – válaszoltam.

– Sajnálom, hogy kellemetlenséget okozok – mondta Willow. Az arca feszült volt. Kimerültségről és fájdalomról árulkodott.

– Nem teszed – vakkantottam. – Nézd, most csak egy helyre van szükségünk, ahol gyorsan rendbe hozhatunk.

– Dive-hoz? – kérdezte Billy, megvonva a vállát.

– Bassza meg, nem! – morogtam. Az a szarházi pillanatokon belül a bugyijában lenne. Kizárt dolog, hogy Willow-t akár csak egy centire is közel engedjem ahhoz a pöcshöz. Istenverte jóképű volt, és egyik nő sem tudott nemet mondani a farkának.

– És mi van a mi lakásunkkal? – firtatta Josie.

– Drágaságom.

– Édesem – mondta egyszerre Billy és Pick, és ahogy Willow szemei elkerekedtek, úgy nézett ki, hogy neki sem tetszett az ötlet. Talán félt tőlük?

– Nem – mondta hirtelen. Aranyos orcája kipirosodott a kirohanásától. – Kérlek, ne haragudjatok! Kár, hogy idehoztam ezt az egészet.

– Akarsz a rendőrségre menni? – kérdezte Memphis.

– Nem! – kiáltotta, és megpróbált elhúzódni, de fájdalmában felkiáltott, amikor keményen a padlónak ütődött a talpa. – Ne, kérlek, csak semmi rendőrség! Az unokatestvérem azt mondta, hogy a fickónak, aki megvett, vannak emberei a rendőrségen. Meg fognak találni.

Ez megmagyarázta a reakcióját a rendőrökkel kapcsolatban. Rohadt mocskos disznók.

– És mi van Lannal? – javasoltam, aztán meg is bántam, mert ő is egy olyan férfi volt, aki a farkával gondolkodott.

Oké, mindannyian ilyenek voltunk, de nem akartam, hogy Willow veszélyben legyen velük.

Miért?

Igen, ne menjünk bele, agy!

– Kérlek – könyörgött Willow. – Maradhatnék veled? – Elpirult, ahogy felnézett rám. Hátranéztem a vállam felett, mert azt hittem, hogy valaki máshoz beszél. Csakhogy... senki sem volt mögöttem. Bassza meg!

Visszafordultam felé, és megkérdeztem: – Velem? – mutattam a mellkasomra. Bólintott, a szemeiben könyörgés volt. Apró kezét az oldalához szorította, félve attól, hogy nemet mondok. Persze, hogy kurvára nemet kellett volna mondanom.

Billy a nevetéstől fuldokolva fordult el.

– Ez a legjobb megoldás – mondta Josie mosolyogva. – Most költöztél saját lakásba, és nincs messze tőlünk. Így lesz segítség a közelben, különösen Dive...

– Hűha – szakítottam félbe, magam elé tartva a kezem, kikerekedett szemekkel. – Nem, ööö, nem! Sajnálom! – Kizárt dolog, hogy vele egy házban biztonságban legyek. Persze, ő biztonságban lenne, de bassza meg, hogy a kis teste a házamban mászkáljon, akár felöltözve, akár nem, az olyan kísértés, amire kurvára nem volt szükségem. Mi van, ha összejövök más csajokkal? Nem tudnám őket hazavinni és szétkefélni az agyukat is, ha ő is a házban lenne.

Jézusom. A golyóim aszalt szilvává zsugorodnának és leesnének a testemről, ha nem kapnék puncit. Már csak a gondolattól is összerándultak.

Az Isten szerelmére, úgy beszéltem, mint egy igazi bunkó.

És most először aggódsz emiatt, mert...?

A kurva életbe, nem is ismertem ezt a nőt, de máris azon gondolkodtam, hogy megváltozom.

Nem hagyhatom, hogy ez megtörténjen. Nem leszek papucs!

Volt egy másik ok is, egy másik rohadt nagy ok, amiért nem lakhatott nálam. Dive, a puncifaló, a szomszédban lakott, és szeretett átugrani, amikor csak kedve tartotta. A pokolba is, akkor is átjöhetett, amikor a lány épp a zuhany alól szállt ki, amikor az egész dicsőséges sötét bőrét mutogatta, vagy... jobb, ha nem gondolok ilyesmire.

– Dodge – dorgált meg Josie.

– Nem lehet! Nekem... A lakás, egy kupleráj és... – Bassza meg, mintha részeg lennék. Semmi elfogadhatót nem tudtam mondani.

– Testvér, egy szóra! – vigyorgott Pick. Néhány lépést tett, épp csak hogy hallótávolságon kívül legyünk. Homlokráncolva követtem.

– Mi van? – förmedtem rá.

– Dodge, nyilvánvaló, hogy biztonságban érzi magát veled. Nem hagyhatnád, hogy...

– Nem – jelentettem ki egy „ne baszakodj velem” pillantással.

Pick kihúzta magát, keresztbe fonta a karját a mellkasán, és azt kérdezte: – Mi a faszért nem?

– Csak... baszódj meg! – Az életemre esküszöm, nem jutott eszembe semmi. Nos, semmi olyan, amit el is hinne. Talán egy plasztikai műtét? Túl elfoglalt lennék, mert ételt kell szállítanom az időseknek? Egy állatmenhelyen kellene segítenem? Igen, kurvára semmi.

– Törődj bele, faszfej! Most az egyszer te vagy az. – Elvigyorodott, megpaskolta a vállamat, és hozzátette: – Sok szerencsét kívánok neked, tesó!

– Miről beszélsz? – meredtem rá.

– Semmiről, egyáltalán semmiről. – Elvigyorodott, és visszasétált a többiekhez.

– Menjünk innen! Willow, biztos nagyon fáradt vagy.

– Dodge-hoz megyünk? – kérdezte Josie.

Pick felnevetett. – Hát persze. – Felém fordult, és azt mondta: – Kocsival jöttünk, úgyhogy elvisszük, és nálad találkozunk. – Pick intett a fejével Billynek, aki a karjába emelte Willow-t, és elindult az ajtó felé.

Minden erőmre szükségem volt, hogy ne szaladjak utánuk, és ne üssem le a fivéremet, amikor rám kacsintott.

Ötödik fejezet

 

Willow

 

Fordította: Sweety

 

Dühös voltam és frusztrált, amiért ebbe a helyzetbe hoztam ezeket az embereket. De nem voltam olyan hülye, hogy ezt egyedül csináljam, főleg mivel az unokatestvérem figyelmeztetett, hogy a rendőrségtől nem fogok segítséget kapni. Dodge hátát bámulva elöntött a fájdalom, de elfojtottam. Úgy tűnt, hogy Dodge utálta még a gondolatát is, hogy a házában legyek. De ezért nem hibáztathattam. Valami furcsa dolgot éreztem, amikor először megláttam a szupermarketben, és csak úgy, minden előzetes figyelmeztetés nélkül zúdítottam a bajt az életükbe... de nem volt más választásom.

Dodge volt az egyetlen, akivel biztonságban éreztem magam.

Annak ellenére, hogy mogorván beszélt, bűnösen dögös volt, és némi fenyegetés áradt belőle, mégis, ahogyan viselkedett, amikor rám talált abban a műhelyben, éreztem, hogy nem fog bántani. Lett volna lehetősége, hogy bántson, mielőtt bárki megjelenik. Arra is volt esélye, hogy megszabaduljon tőlem, amikor a munkatársai megérkeztek a garázsba, de mégsem tette. Ehelyett inkább elzavarta őket, és segítséget kért olyan emberektől, akikben ő bízott.

Biztonságban voltam.

Dodge embereket ölt. Ez a tény idegesített és a hányinger kerülgetett. Mégis, ahogyan viselkedett a motoros barátaival, sőt Josie-val is, úgy gondoltam, hogy nem olyan, mintha gyilkolászni indult volna. Azért tette, hogy megvédje az embereit, tehát hatalmában állt megvédeni engem, és ettől megnyugodtam.

Semmi sem fog átjutni rajta.

Amikor Billy beültetett a kocsiba, vettem egy nagy levegőt, és már nem féltem attól, hogy ez lesz az utolsó lélegzetem.

Csendben figyeltem az ablakon keresztül, ahogy Dodge mond valamit Memphisnek, majd egy biccentés után felszállt a motorjára. Ami egyetlen rúgástól életre kelt. Josie beült mellém, majd a kocsi elindult. Menet közben már nem láttam sehol Dodge-ot, amitől bepánikoltam.

A szívem a torkomba ugrott, a testem reszketett, és felkiáltottam: – Állj meg!

Csikorgó fékkel, hirtelen megállt az autó. Mindannyian előre lendültünk az ülésben. Teljesen hülyének éreztem magam, amitől az arcom kipirult.

– Mi a baj? – kérdezte Josie.

– Én... – Kinéztem az összes ablakon, mocorogtam az ülésen, amitől megrándultak a sebeim.

– Ööö, Caden, mi lenne, ha megvárnánk Dodge-ot. Hadd menjen ő elől – mondta az édes Josie, és meg tudtam volna ezért csókolni. Tudta, hogy mi a bajom. Utáltam, hogy azt hitték, nem bízom bennük, de Dodge-ot látva megnyugodtam.

Istenem, ez megszállottan hangzott? Valószínűleg, a biztonságommal kapcsolatban amúgy is az voltam. Ahogy megszállottja voltam a testének is. De most nem volt erre idő. Egyértelmű, hogy az agyamban őrült gondolatok száguldoztak, miközben az életemet ismét darabokra szaggatta… egy újabb átkozott családtag.

Hálásan mosolyogtam Josie-ra. Amikor megfogta a kezem, csak bámultam a kezünket. Még soha sem törődött velem annyira senki, hogy megnyugtasson. Ez a nő mégis törődött velem, pedig nem is ismertem.

Dodge is törődött velem, és őt sem ismertem.

Kik ezek az emberek?

Dodge eldübörgött mellettünk a motorján. Láttam, a kíváncsi pillantását a sofőr Pickre. Pick csak a fejét rázta, és mivel mögötte ültem, láttam a mosolyát. Ez volt a legszélesebb, amit eddig az arcán láttam. Dodge megvonta a vállát, majd elindult előttünk. Gyorsan követtük, és a szívem ismét megnyugodott.

– Willow – szólt Josie. Rápillantottam, jelezve hogy figyelek, majd a tekintetem visszatért Dodge-ra, amikor folytatta. – Jól gondolom, hogy együtt éltél az unokatestvéreddel?

– Igen – válaszoltam halkan.

– Édesem, bármit is mondasz, az köztünk marad és csak néhány olyan emberrel osztjuk meg, akikre az életünket is rábízzuk – mondta Billy. Megfordult az ülésén, miközben a barátja vezetett, és azt mondta: – Bízhatsz bennünk, Low. Segíteni akarunk neked, és megszabadulni attól a pöcstől. De szükségünk lesz információkra tőled. – Az adott becenévből tudtam, hogy azt akarta, hogy nyugodtnak és befogadva érezzem magam köztük.

Én azonban továbbra is haboztam bármit is megosztani velük. Nem akartam, hogy bolondnak nézzenek, amiért a szüleimmel éltem, még azután is, hogy rájöttem megloptak, vagy drogosok.

– Talán várnunk kellene az információkkal, amíg Dodge-hoz nem érünk – javasolta Pick.

Megrándult a kezem Josie kezében, mire azt mondta: – Jó ötlet, Caden. – Tényleg jó ötlet volt, és mivel így megkímélt, hogy többször kelljen elmondanom.

Hogy lehettem ilyen szerencsés, hogy olyan emberekre találtam, akik hajlandóak voltak segíteni?

A sors végre kegyes volt hozzám?

Őszintén szólva, már épp itt volt az ideje.

Reménykedtem, hogy a szerencse csillaga rám ragyog, miközben elmesélem szomorú életem szerencsétlen történetét.

De még ha nincs is szerencsém, akkor is összeszedném magam újra, és arra törekednék, hogy sikerüljön. Egy kis segítség azért nem ártana.

 

* * * *

 

Nem volt hosszú az út. Hamarosan beálltunk Dodge mögé egy kis felhajtón, majd egy jobb napokat is megélt téglaépülethez értünk. A kert borzalmas volt, és némi segítségre szorult volna, hogy megszépüljön. A kertészkedést mindig is szerettem. Ráadásul akkor is ki tudtam mozdulni a házból, amikor a szüleim otthon voltak. Amikor Coltonhoz költöztem, túlságosan lefoglalt a beilleszkedés, a munkakeresés, majd a munka, hogy egyáltalán hozzáfogjak a kertjéhez.

A mellettem lévő ajtó kinyitására összerezzentem. A mellkasomhoz kaptam a kezem, de aztán megláttam Dodge-ot.

– Jól vagy? – kérdezte durván, mintha egyáltalán nem érdekelné a válasz, csak udvariasságból kérdezte volna. Amikor bólintottam, a kezét a lábam alá és a hátam mögé csúsztatta, és könnyedén kiemelt a kocsiból.

– Mi folyik itt? – kérdezte egy nagydarab férfi a szomszédos udvarról. Tetovált karjai kilátszottak a pólója alól. Átugrott a kerítésen, és ragyogó mosollyal közeledett felénk, csakhogy hamisnak tűnt, mintha valami nyugtalanítaná. Sok mindent láttam, hogy felismerjem a színlelést. Éreztem, ahogy Dodge mellkasából hosszú és hangos sóhaj tör fel.

– Dive, húzz a picsába! – morogta halkan, miközben a bejárati ajtó felé tartott. – Bassza meg – sziszegte –, valaki nyúljon a zsebembe, és vegye ki a kulcsaimat!

– Haver, nincs kedvem tapogatni téged – viccelődött a Dive nevű férfi, a viselkedése most már őszinte volt. – Hacsak nem hívsz meg előbb vacsorára.

– Ne...

– Fogjátok be, mindketten! – csattant fel Pick. Őszintén szólva szórakoztatónak és megnyugtatónak találtam ezt az interakciót. Bárcsak Lucia is itt lenne.

– Ne mozogj! – parancsolta Pick, miközben benyúlt Dodge farmerjának elülső zsebébe.

– Ha közelebb viszed a kezed a farkamhoz, gondjaink lesznek – mondta Dodge Cadennek.

– Ne hagyd, hogy Billy észrevegye, hogy felizgulsz a pasijára, Dodge – nevetett Dive.

Melegek voltak? De azt hittem, Josie azt mondta... Hűha, ő tényleg mindkettőjükkel együtt volt.

Egy csattanás hallatszott mögöttünk. Átpillantva Dodge nagy vállán láttam, hogy Dive épp a tarkóját dörzsöli, Billy pedig fintorogva néz rá.

– Mi van? – kérdezte Dive.

– Nem mehetnénk már be, kérlek? – kérdezte Josie humorral a hangjában.

Végre kulcscsörgést hallottam, majd Pick kinyitotta az ajtót. Félreállt az útból, hogy velem az ölében Dodge léphessen be először.

Legalább belülről szebb volt, mint kívülről. Rendezett volt, csak kopár, igazi legénylakás. Minimális bútorzat volt elszórtan az első szobában, ami valószínűleg a nappali. Dodge odavitt a nagy sarokkanapéhoz és letett rá, aztán gyorsan elhátrált. Felnéztem rá, és a mögötte lévő, padlótól a mennyezetig érő ablakokon átsütő fényben olyan volt, mint egy bosszúálló angyal.

Josie odajött, és leült mellém, Pick pedig mellé helyezkedett, miközben a többi férfi megállt körülöttünk. Egészen addig, amíg Dive oda nem húzott magának egy széket, hogy leüljön velem és Josie-val szemben.

– Na, elmondanád, hogy miért cipelsz be egy gyönyörű, sérült nőt a házadba? – kérdezte Dive. Elmosolyodott, rám kacsintott, majd így szólt: – Egyébként a nevem Dive, – azaz merülés – vagyis bármikor belemerülnék a puncidba, bébi.

Komolyan ezt mondta nekem? Nevetve durván visszavágtam volna, ha nem döbbentem volna meg azon, hogy úgy mondta, mintha ez mindennapos dolog lenne.

– Dive! – zihált fel Josie. – Ne légy faragatlan!

– Ilyen a természetem, bébi. – Rákacsintott. A szemem forgattam.

– Én nem tenném, testvér – mondta Billy.

– Nem mintha lenne rá esélye – tette hozzá Pick.

– A nők nem tudnak ellenállni a vonzerőmnek – jelentette ki Dive, miközben végigsimított a mellkasán. Ekkor hallottam, hogy morgás tölti be a szobát.

Tágra nyílt szemmel néztem Dodge-ra, rádöbbenve, hogy belőle jön a hang.

– Elég ebből a szarságból! – dörmögte. Keresztbe fonta a karjait a mellkasán. – Willow, tartsd magad távol ettől a fickótól! Csak a baj van vele.

Dive felzihált, kezét pedig a szívére szorította. – Megsebeztél, testvér!

– Nem intézhetnénk el ezt a dolgot, hogy Willow pihenhessen és rendbe jöjjön? – kérdezte Josie. Pick átkarolta a vállát, és kedves mosollyal nézett rá. Észrevettem, hogy Billy is ugyanezt teszi.

Szomorúság hasított belém.

Soha nem nézett rám még így egy férfi sem.

– Willow, bébi, nem akarsz beavatni minket, hogy mi folyik itt? – kérdezte Pick.

Bólintottam, majd a padlóra meredve belekezdtem: – A szüleim drogfüggők voltak...

– Bassza meg! – sziszegte Pick. Előrehajolt, karjait a térdére támasztva. Josie fel-alá kezdte simogatni a hátát.

– Folytasd csak! – mondta Dodge.

– Csak hatéves koromig voltak igazi szülők, azután elvesztették a kishúgomat. Belefulladt a kádba. Anyám saját magát hibáztatta, és soha nem tette túl magát rajta. Nem segített, hogy apám szintén őt hibáztatta. – Vettem egy nagy levegőt, és továbbra is a padlóra szegezett tekintettel folytattam. – Azt hiszem, rájöttek, hogy a metamfetamin tompítja a fájdalmat. Onnantól kezdve magamat neveltem. Vagy túlságosan el voltak szállva, vagy egyszerűen csak nem érdekeltem őket. Rendben tartottam a házat és azt ettem, amit találtam, nehogy elvegyenek tőlük. – Megvontam a vállam. – Féltem, hogy ha máshova visznek, valahogy rosszabb lesz, és igazából... nem is volt olyan rossz. Nem vertek, vagy ilyesmi. Olyan volt, mintha elfelejtették volna, hogy létezem. Már húszévesen kikerültem volna abból a házból, ha nem lopják el a megtakarított pénzemet. Pár hónappal később túladagolták magukat, így nem maradt semmim. Féltem, és az egyetlen ember, akit ismertem, az unokatestvérem volt. Ő vett a szárnyai alá.

Elfintorodtam, majd szomorúan mosolyogva folytattam: – Tegnap este hazamentem, hogy elmondjam neki, elköltözöm. Eleget megspóroltam ahhoz, hogy megálljak a saját lábamon... de aztán rájöttem, hogy ellopta a pénzemet. Azt hiszem, végig ezt tervezte. Elnyerni a bizalmamat, amíg a hasznára válok valamilyen módon. És akkor ő... – Szünetet tartottam, még mindig nem tudtam elhinni a történteket. – E-eladott rabszolgának. – Undorodva megráztam a fejem. – Elherdálta az örökségét, és meglopott engem, hogy elkezdje törleszteni a szerencsejáték-adósságát. – Kiszáradt ajkaimat megnyalva, elszántan hozzátettem: – A busz alá dobott. Nagyjából azt mondta, hogy nem akart kihasználni, de nem volt más választása, mert szüksége volt a pénzre. Azt hittem, törődik velem, de tévedtem. – Megráztam a fejem, és szinte csak magamnak mondtam: – Talán csak velem van a baj. Mágnesként vonzom azokat az embereket, akik kihasználnak…

– Lószart! – morogta Pick. Elkerekedett szemekkel néztem fel rá. – Már fiatal korodban szar lapot osztott az élet. Egyik sem a te hibád. – Hirtelen felállt, és kisétált a szobából.

Josie-ra pillantva kérdeztem: – Én...?

– Nem. – Josie szomorúan elmosolyodott. – Mindannyiunk életében volt valami szörnyűség, amivel meg kellett küzdenünk. – Megfogta a kezem, miközben Billy elsétált, hogy megkeresse Picket. – Örülök, hogy a műhelybe jöttél, így segíthetünk neked.

– Tudod, hogy kinek akart eladni téged? – vicsorogta Dive, akinek már sehol sem volt az incselkedő mosolya.

A fejemet rázva azt mondtam: – Nem. Csak annyit tudok, hogy a pénzt már átutalták, és hogy valami motoros bandából valaki vásárolt meg, aki lefizette a zsarukat is. Ezért nem mehetek a rendőrségre.

Dive Dodge-ra nézett, aki bólintott. – Ez most már a Hawks dolga – mondta Dodge, majd elindult Pick és Billy után, Dive pedig követte.

– M-mit jelent ez? – kérdeztem Josie-t.

Elmosolyodott. – Ez azt jelenti, hogy segíteni fogunk neked. Senki sem fog hozzád érni, hacsak nem akar háborút a Hawks MC-vel.

– Nem értem – motyogtam.

– Mit, édesem?

– Miért akartok mindannyian segíteni nekem? Nem is ismertek!

– Nem, de magunkat látjuk benned. Ahogy mondtam, mindannyiunknak voltak problémáink a múltban, és átsegítettük egymást rajtuk. Ezt ajánljuk fel, édesem, a segítséget. Segíteni akarunk neked, hogy végre úgy élhesd az életed, ahogyan kellene.

A szerencse határozottan mellém állt.

– Na, most pedig gyere, mosakodjunk meg! – Josie elvigyorodott, és ezúttal tényleg tudtam vele együtt mosolyogni.