9.-10.-11. Fejezet

 

Kilencedik fejezet

 

Willow

 

Fordította: Sweety

 

A szoba sötét és ismeretlen volt, megdörgöltem duzzadt szememet. Nem tudtam, mennyi ideig aludtam, de jobban éreztem magam. Meglepetés suhant át az agyamon, amikor rájöttem, mennyire kipihentnek érzem magam, ami csoda az elmúlt huszonnégy órát tekintve.  

Továbbra is bűntudat nehezedett rám. Valaki más segítségét kellett kérnem – egy testőrt, bárkit, aki professzionálisan tudná intézni a dolgot anélkül, hogy bajt okozna a családjának. Találnom kell valakit, akiben megbízhatok. Talán egy nyomozót? Mindig fennállt a kockázat, hogy ők is benne lehetnek abban a gazdám féle gonosz tervben, de ezt a kockázatot vállalnom kellett, hogy a túlcsorduló szaromat elvigyem a Hawks küszöbéről.

Fájó testemet kinyújtóztatva, félretoltam a takarót, és oldalra csúsztatva a lábaimat, felültem. Lenéztem bekötözött lábaimra, és fel-le, oldalra mozgattam őket. Még mindig fájtak, de az igazi teszt az lesz, ha rájuk állok. Óvatosan letettem a lábaimat a szürke szőnyegpadlóra. Érzékeny volt, de nem túl rossz. Felállva, a fájdalom megduplázódott. Annyira mégsem, hogy ne tudtam volna kis ideig viselni.

A hajamat félretolva az arcomból, az ajtóhoz mentem és lassan kinyitottam. A szoba, amelyben voltam, a folyosó közepén helyezkedett el. Amerről a konyhát sejtettem, több hangot is hallottam. A szívverésem felgyorsult. Túl ideges voltam ahhoz, hogy arra sétáljak, ezért a másik irányba fordulva a nappaliba mentem, remélve, hogy ott találom Josie-t.

Nem volt ott, így választhattam: vagy kivárom, hogy a konyhában lévő emberek elmenjenek, vagy bemegyek, és megnézem, mi folyik ott.

Éppen amikor eszembe jutott, hogy visszamegyek a szobába, határozott kopogás hallatszott a bejárati ajtón. A konyhában akkor volt a zaj, hogy biztos senki sem hallotta. Az alsó ajkamba harapva azon gondolkodtam, hogy kinyissam-e vagy sem. Nem az én dolgom volt ajtót nyitni. Már indultam volna, hogy szóljak valakinek, amikor egy újabb kopogás jött, ami már hangosabb és türelmetlenebb volt.

Semmi rossz nem történhet, ha kinyitom az ajtót... nem igaz?

Odasétáltam, és remegő kézzel elhúztam a reteszt. Aztán lassan résnyire kinyitottam. A szemem tágra nyílt, és hirtelen egy sikoly kíséretében gyorsan becsaptam az ajtót, majd a hátamat nekitámasztva kapkodtam levegő után.

Egy férfi volt ott.

Egy jóképű férfi.

De a mogorva arckifejezése miatt nem akartam az útjába kerülni. Nem kellett volna kinyitnom az ajtót.

Lépések dübörögtek a folyosón. Dodge ért oda először. Rajta és a pánikba esett arckifejezésén kívül senki mást nem láttam. A tekintete végigsiklott rajtam, azután megkérdezte: – Willow?

– I-itt van...

– Dodge, nyisd ki azt a kurva ajtót, most rögtön! – harsogta kintről az ijesztő férfi.

– Drágám, a nyelved – csattant fel másodpercekkel később egy női hang.

Dodge elvigyorodott. Tényleg vigyorgott, amiből széles mosoly lett, majd... majd felnevetett, miközben a többiek is csatlakoztak hozzá. Josie odajött és átkarolta a derekamat. A bejárati ajtóból elkísért a kanapéhoz, miközben Dodge, arcán hatalmas mosollyal szélesre tárta az ajtót. Az a szexi mosoly – ami valószínűleg pajkos álmaimban majd előjön – megnyugtatott, hogy minden rendben van. Az ijesztő férfi nem akart nekem rosszat.

– Hé, főnök, úgy látszik, nemcsak minket ijesztgetsz, hanem a nőket is. – Dodge félreállt az ajtóból, hogy a mogorva férfi belépjen, akit egy gyönyörű, terhes nő követett, széles mosollyal, vad, sötét hajzuhataggal, melegséggel a szemében.

A tekintetem gyorsan visszatért a férfira, akit Dodge főnöknek nevezett. Rám meredt, és közben morgott: – Nem foglak bántani!

– Megígérem, hogy nem fog. Ő csak egy nagy testbe bujtatott mackó. – A terhes nő a férfi teste felé mutatott.

– Cica! – morogta a férfi.

– Ó, hagyd már abba! – A nő kezét nyújtva előre lépett. Lassan megfogtam. – Üdv, Zara vagyok, ő pedig Talon, az összes Hawks egység elnöke.

Ő... igen, most már értettem, miért ő az elnök.

– W-Willow – motyogtam.

Zara elmosolyodott, kacsintott egyet, majd Josie felé fordult. – Gyere hugi, adj egy ölelést! – Zara széttárta a karjait, Josie pedig édes, kedves mosollyal felállt mellőlem, és megölelte a... nővérét?

Josie hátrébb húzódott, majd Zara hasát simogatva megkérdezte: – Hol vannak az unokahúgaim és unokaöcséim?

Zara szomorúan elmosolyodott. – Anyunál. – Együtt sóhajtottak fel. – Azért ugrottunk be, mert Talon beszélni akart Memphisszel és Dodge-dzsal.

Körülnézve láttam, hogy Dodge már el is tűnt Talonnal.

– Itt is van a kisbabám! – kiáltotta valaki. Felugrottam, és tettem néhány lépést hátra, amikor láttam, hogy egy harmincas évei végét taposó férfi fut felénk, aztán megállt Zara előtt, aki csak a szemét forgatta. A férfi térdre rogyott előtte. Két keze közé fogta Zara hasát. – Hogy van az én kis borsócskám? Szép meleg van odabent? Itt az apukád, édesem, nem kell aggódnod!

Mi. A. Fene?

Apu?

Ő volt az apa?

Az ijesztő férfi hogy hagyhatta, hogy ez történjen a nőjével?

Megint egy férfi jelent meg, aki hasonlított Zarára. Odajött, és kezét a férfi vállára tette, aki még mindig térdelt, és így szólt hozzám: – Szia, Matthew vagyok, Zara öccse. Az az őrült pedig Julian, az én...

– Vőlegénye – vágott közbe Julian, majd felállt és hozzám lépett. – Hát egyszerűen istenien gyönyörű vagy! Imádom, ahogy Dodge ruháiban vagy ezzel az ellazult kinézettel, mintha csak most keltél volna ki az ágyból. Jól áll neked.

– Julian... – kezdte Josie.

– Dodge nője vagy? – A férfi felnevetett. – Ó, biztosan az vagy, hiszen az ő ruhájában vagy, meg minden. Ne aggódj miattunk, hamarosan indulunk, hogy visszatérhess a pasidhoz... hé, miért olyan a lábad, mintha...

– Julian! – csattant Josie.

– H-hogyan vagy még életben? – kérdeztem ostobán, gondolkodás nélkül.

Felkapta a fejét. – Hogy érted ezt?

– Te... és Zara, a kisbaba... Hogyhogy nem ölt meg téged az az ember?

Mindenki nevetésben tört ki.

Talán egy másik univerzumban ébredtem?

– Nem, cukorfalat, nem fog megölni. Ahhoz túl jóképű vagyok – mosolyodott el Julian.

– Ott van még az a tény is, hogy Matthew az öcsém, így Julian a sógorom. Ha Talon bármivel is próbálkozna, élete végéig a kanapén aludna – mondta Zara.

A homlokomat dörzsölve mondtam: – Ez az egész olyan furcsa.

– A legjobb, amilyennek egy családnak lennie kell – mondta Julian.

– Willow – mondta Josie, hogy felkeltse a figyelmemet. Ránéztem. – Gyere, ülj le, és elmagyarázok néhány dolgot. – Így tettem, mert így talán a több információ segíthet, hogy ne robbanjon fel az agyam. – Zara és Matthew biológiai testvérek. Engem anya és apa örökbe fogadott – egy apró rezzenés, amikor azt mondta, hogy apa, már tudtam hogy valami történt vele – a körülményeim miatt. Zara gyereket vállalt Matthew-nak és Juliannek. Ez volt az ajándék nekik, amikor eljegyezték egymást. A mi családunk... egy kicsit más, mint a legtöbb. Nagy, és a Hawks Motoros Klub összes tagja ide tartozik. Így ismertem meg Eli-t és Cadent is. Nagyon szeretjük egymást, és nagyon szeretnénk segíteni egymásnak, amiben csak tudunk. Mióta te is Hawks lettél...

– Ó, Dodge igényt tartott rá? – kérdezte Zara.

Josie megrázta a fejét. – Hát, nem abban az értelemben. Willow-nak volt egy kis gondja, és a férfiak bevállalták. Most a Hawks védelme alatt áll.

– Mi történt? – kérdezősködött tovább Zara.

– Cica! – morgott Talon, a semmiből felbukkanva... Oké, besétált a folyosóról, a többiek pedig követték. A tekintete megállapodott rajtam. Visszatartottam a lélegzetem, amikor azt mondta: – Dodge beszámolt a helyzetedről. Itt fogsz maradni! Ha eszedbe jutna bárkihez is menni, azonnal visszahozunk. Mi kurvára segíteni fogunk, mert ez az egész a saját istenverte hátsó udvarunkban folyik! Senki sem fog úgy elbánni vele, mint mi.

– De, de, én, ööö, kereshetnék, mondjuk egy nyomozót, vagy ilyesmit, aki nem a tulajdonosom irányítása alá tartozik...

– Tulajdonos? – zihálta Julian.

– Nem! – morogta Talon. – Különben is, van egy a csapatunkban. – A mögötte álló fickóra mutatott, aki bájosan mosolygott rám.

– Szóval, veled mehetek? – kérdeztem.

– Kurvára nem fog megtörténni! – préselte ki magából Dodge.

Összeszedtem a bátorságomat, felálltam, és keresztbe fontam a karjaimat a mellkasomon. Nem tudtam és nem is akartam belekeverni ezeket a kedves embereket, amikor volt egy nyomozóm, aki segíthetne, és távol tarthatna minden bajtól, még azoktól is, amelyek a szívemnek árthattak volna. Felemelve az állam kezdtem: – Nagyra értékelem az eddigi segítséget, de én...

– Lan – segített ki a nyomozó.

– Lan – bólintottam. – Elég bajt hoztam már magammal, és nem akarom, hogy ebből bármi is belefolyjon az életetekbe.

Dodge tett egy lépést előre, rám nézett, és azt mondta: – Nem! Itt maradsz!

Előre hajoltam, dühös pillantást vetve rá azt mondtam: – Vele megyek!

– Low – mondta Talon humorral a hangjában. Ránéztem. Ez volt az első alkalom, hogy mosoly – nos, inkább vigyor – jelent meg az arcán. – Dodge-nak igaza van. Te itt maradsz. Lannek megvan a saját szarsága, és nem tud állandóan szemmel tartani téged.

– Nyűg vagyok – sóhajtottam, majd gúnyos hangon folytattam: – Nem számít, mi van, púp vagyok, és nem akarok az lenni. Elegem van már ebből, úgyhogy ha találok egy lehetőséget, hogy kikerüljek az életetekből... az életetekből, ami éppen csak kezdett jobbra fordulni, akkor megteszem.

Te jószagú Úristen! Ezt mondtam ennek az ijesztő fickónak!?

Hála Istennek, még mindig mosolygott a kirohanásomon. – Nem fog megtörténni, kislány, úgyhogy törődj bele, és hagyd, hogy segítsünk neked! Nézd, mi már úgyis benne vagyunk, bármi is legyen az, mert nekünk is megvan a saját konfliktusunk, amit el kell intéznünk a Venom MC-vel. Szóval ez nem egy extra dolog, tényleg, és képesek vagyunk kezelni ezt a helyzetet. Szóval, ne izgulj!

Az egész esemény annyira frusztráló volt, hogy legszívesebben morgolódva toporzékoltam volna, és sírva könyörögnék Lannek, hogy vigyen el onnan.

– Térjünk vissza a tulajdonosos részhez – mondta Zara.

– Cica! – figyelmeztette Talon.

– Hívjam ide az osztagomat?

Egy osztagot? Volt egy osztaga? Hűha!

– Ha hívod a punci-osztagot, akkor ahhoz nekünk is lesz egy-két szavunk! – tette csípőre a kezét.

Punci-osztag... ez nevetséges, bár nem nevettem. Gondolom, nem sokan élték túl és mesélhették el, hogy nevettek Talonon.

– Ó, bármi történjék is, elbeszélgetünk Talon Marcus!

Azt hiszem, belezúgtam egy lányba. Zara... csodálatos volt!

– Bébi! – nyögött fel Talon, és a plafonra nézett, mintha próbálná megakadályozni, hogy megfojtsa a nőt. – Dodge kezeli az ügyet.

– Igen, és miért Dodge kezeli ezt? – kérdezte.

– Zara – kezdte Josie, majd megrázta a fejét. Újra meg tudtam volna csókolni ezt a nőt, mert nem akart zavarba hozni a Dodge és a felé irányuló megszállottságom miatt. De Dodge Josie-val és az embereivel jött, és nem volt szüksége még több bajra.

Csessze meg! Dodge korábbi elszánt tekintetéből tudtam, hogy nincs más választásom, mint az együttműködés. Meg akartak védeni? Rendben. Ez nem jelentette azt, hogy nem tudnék magamon segíteni és biztonságban tudni magam és másokat.

Erős voltam. Tökös voltam, amikor kellett. Csak tegnap történetesen kábult, zavarodott és nagyon rémült voltam. Most már azonban nem.

– Ő az új elnöke ennek az egységnek – jelentette be Talon a teremben.

– Ó, igen! – kiáltott fel Julian.

Hűha, már megint. Dodge... maga Mr. Bűn egy MC elnöke volt.

– Oké, hát rendben – mondta Zara. Talon csak vigyorgott rá.

– Töröld le azt a mosolyt a képedről! Ha nem tud megbirkózni Willow védelmével, amire nyilvánvalóan szüksége van... ha jól értem, a gazdájától – vicsorgott, és undor ült ki az arcára –, akkor összehívom a lányokat, és visszajövünk ide, hogy segítsünk foglalkozni a biztonságával.

Szipogás hallatszott a szobában.

Rájöttem, hogy tőlem jött, mire minden szem rám szegeződött.

– Ha egy nő sír, én lelépek – sziszegte egy nagydarab hegyiember.

– Dallas – morogta Dodge.

– A pokolba is, testvér! Majd később jelentkezem! Ma este elintézem a kamerákat a garázsban – mondta, majd gyorsan kisietett a bejárati ajtón, mintha lángolna a gatyája.

Egyébként sem sírtam. Csak néhány könnycsepp gördült végig az arcomon.

– Gombóc – kuncogott Julian, mint egy kisgyerek, ami általában bosszantana, de Juliantól nem zavart. Így ahelyett, hogy torkon vágtam volna, hagytam, hogy átkaroljon. – Ne sírj emiatt! Meglátod, ha egyszer bekerülsz ebbe a klubba, örökre maradni akarsz majd. A mi csoportunk fantasztikus, és most már te is benne vagy, szóval... hivatalosan is üdvözöllek a punci-osztagban.

Némán bólintottam. Soha életemben nem éreztem még ennyi szeretetet és barátságot.

– Cica – morogta Talon, amit úgy tűnt, hogy gyakran tett. – Jobb, ha most már visszamegyünk a gyerekekhez.

Zara a szemét forgatta. Megfordult, és felém lépett, hosszan átölelt. – Hamarosan beszélünk! Felhívlak, és felhívom Josie-t is, hogy minden szükséges információt megtudjak arról, hogy mi a fene folyik itt.

– Zara! – figyelmeztette ismét Talon.

A nő figyelmen kívül hagyta, elmosolyodott, és hozzátette: – Jó kezekben vagy. Dive az, akitől távol kell tartanod magad.

– Hé! – ellenkezett Dive.

– Bár Dodge-ról köztudott, hogy...

– Vadmacska! – csattant fel Dodge.

Vadmacska... ez illett Zarához.

– Mindenesetre, majd jelentkezem, és egy nap mindenképp el kell jönnöd Ballaratba, hogy mindenkivel találkozz. – Újra megölelt, aztán megölelte Josie-t, Juliant, Matthew-t, Dodge-ot, Picket, Billyt, Dive-ot, Lant, Memphist és egy fiatalembert, akinek a nevét még nem tudtam.

– Cica – nyögte Talon.

– Jövök – duruzsolta, majd odasétált az emberéhez, aki átkarolta a vállát. A férfi megbillentette az állát a szoba felé, ami normálisnak tűnt ezektől a férfiaktól, és kisétált a bejárati ajtón.

– Rendben – kezdte Memphis. – Holnap gyűlés, bejelentjük a változásokat, hátha ez elriasztja a besúgókat. Egyelőre én kiszállok. – A szobában lévő legfiatalabbhoz fordult. – Jössz, kölyök?

– Igen – jött a válasz. Megrázta Dodge kezét, majd férfiasan megölelte és megveregette a hátát, amit Dodge viszonzott, majd távozott Memphis után.

– Megyek én is – mondta Lan. Odasétált és hozzám hajolt.

– Lan – mondta Dodge figyelmeztető hangon.

Lan megcsókolta az arcom, amitől elpirultam. Aztán átnyújtott nekem egy névjegykártyát. – Ha bármikor bármire szükséged van, akár csak egy kis időre is, elintézem, hogy távol legyél ettől a fickótól.

– Az istenit, testvér!

– Viszlát – mosolygott. Mielőtt felfoghattam volna a történteket, megfordult és az ajtóhoz sétált a szűk farmerjában, miközben megpaskolta Dodge karját. Dodge csak bámult rá. – Hamarosan beszélünk – búcsúzott.

Dodge becsapta az ajtót, és mogorván felém fordult. A szemem egy másodpercre tágra nyílt, majd a saját mogorva tekintetemmel válaszoltam, és csípőre tettem a kezem. Talán az övem alatt gerjedő tűz volt, ami miatt kiálltam az ijesztő motorosokkal szemben, vagy... hogy biztonságban éreztem magam. Valójában életemben először éreztem magam nagyon is biztonságban. Azt is éreztem, hogy önmagam lehetek, ami csodálatos érzés volt. Szóval, bár Mr. Bűnre bámultam, leküzdöttem a vidám mosolyt, amely készült kiülni az arcomra.

– Ez az egész olyan izgalmas – szólt közbe Julian.

– Ööö, maradtok vacsorára? – kérdezte Josie.

– Nem, sajnálom, haza kellene mennünk – válaszolta Mattie.

– De ez most kezd jó lenni. Látom, hogy készülődik a vihar. Ezek ketten mióta ismerik egymást?

Julian rólam és Dodge-ról beszélt?

– Csak körülbelül huszonnégy órája – mondta Pick.

Julian felhorkant. – Ne viccelj! Hűha, látványos a szexuális...

– Julian, megyünk – szólt közbe Matthew.

– Mackó, elrontod a szórakozásomat, de akkor is szeretlek.

Befejezték, hogy felváltva engem és Dodge-ot bámulják, majd megöleltek búcsúzóul. Hirtelen megint sírni lett volna kedvem. Még sosem öleltek meg ennyiszer; és ettől olyan volt, mintha már a családjukhoz tartoznék.

Miután elmentek, Josie bejelentette: – Elkezdem a vacsorát, aztán elmegyünk a srácokkal.

– Segítek – mondtam, és követtem őt a folyosón.

Félúton hallottam, hogy Dive azt mondja: – A fenébe is, én is maradok a műsorra.

– Ha ettél, elmész, te pöcs! – morogta Dodge.

Jujj! Kettesben lenni Dodge-dzsal az a katasztrófa receptje volt.

 

Tizedik fejezet

 

Dodge

 

Fordította: Sweety

 

Megváltozott. Már nem az a félénk nő volt, akit a garázsban találtam. Ennek a nőnek volt gerince, és a picsába, ettől lüktetni kezdett a farkam. Főleg, mivel az én rohadt ruháimat viselte, és kurvára jól nézett ki bennük, ennél jobban csak akkor nézett volna ki, ha levehettem volna róla. Krisztusom, amikor kihúzta magát, dacosan felemelte az állát, miközben elmondta Talonnak, hogy mit akar csinálni? Kurvára tapsolni tudtam volna.

A pokolba is, már akkor is tetszett, amilyen korábban volt. De ettől most mélyen a szarban voltam, és ez csak tovább nőtt minden egyes pillantással, amit az asztalnál váltottunk miközben a testvéreimmel és Josie-val ettünk.

A harciassága visszatért, és ez rohadtul tetszett.

A farkam boldogan egyetértett.

Talon Willow egész napos védelméről beszélt. Úgy látszik, a faszfej tudta, hogy a Hawks védelme alatt áll, amiről korábban már beszéltem a fivéreimnek.

Ami azt jelentette, hogy a testvéreim, akiknek van saját farkuk, Willow mellett lesznek – amikor én nem.

Nem tetszett a gondolat, de nem volt más választásom.

A pokolba is, még mindig hihetetlen, hogy a Caroline Springs-i részleg elnöke vagyok. Úgy látszik, nem volt szükség szavazásra, amikor Talon, a nagyfőnök meghozta ezt a döntést. Azt hittem, Picket vagy Billyt választja majd, de mivel amúgy is én voltam a végrehajtó, Talon tudta, hogy én leszek a legdurvább keményfiú, és egy jó csapatot kaptam a hátam mögé. Memphis nem akart semmilyen pozíciót, így Pick lett a második, Dive pedig a harmadik a sorban. Dallas a fő végrehajtó, Billy pedig az őrmester. Saxon lett a titkár, mivel jó volt a számokkal.

Csak az járt a fejemben, hogy remélem, Memphisnek igaza van, hogy a parancsnoki sor megváltozásával a besúgó beijed, és leleplezi magát. Bár ebben kételkedtem. Én voltam a fő végrehajtó, és ha ez nem ijesztette meg a besúgót, akkor nem tudtam, mi ijesztené meg.

A vágy, hogy megtaláljam és megfojthassam a rohadékot, felemésztett belülről. Ahogy átkozottul megnehezítette azt is, hogy megbízzak a klubban lévő többi testvérben, és ez rohadtul szorongatta a tökeimet.

Hála az égnek, Dallas vállalta, hogy felszereli helyettem a kamerát a garázsban. És ő lesz az is, aki figyeli a felvételeket. Nos, vele és Saxonnal remélhetőleg megtaláljuk azt a puncit, és megszabadulunk tőle. Akkor eggyel kevesebb dolog miatt kell majd aggódnunk.

Willow visszaült a székére, ami felkeltette a figyelmemet, és arra gondoltam, milyen érzés lenne, ha a feneke az ölemben landolna, amitől viszont felállt a farkam.

Nem tudtam figyelni, amikor körülöttem volt. Miatta a farkam gondolkodott helyettem. Nem eshettem bele.

Egyszerűen nem lehetett.

Nem történhet meg. Soha.

Főleg nem azután, ami tíz évvel ezelőtt történt a legutóbbi komoly szukával. Megrágott, kiköpött, és otthagyott az út szélén, mint egy elgázolt állatot.

Szó szerint.

Sophie nagyon dögös volt. Huszonkét éves voltam, amikor találkoztam vele, és amint megakadt a szemem a pimasz mellein és a fenekén, elvesztem. Túl vak voltam ahhoz, hogy a nagy mellek, a feszes punci és a nagy bankszámla mögé lássak, és nem tudtam, milyen hidegszívű vipera valójában.

Keményen elbuktam. Szétdolgoztam a seggem, hogy bebizonyítsam, el tudom tartani őt, és fizetni a nagyvonalú költekezését. Szóval, nem tudtam, hogy amíg én dolgoztam, ő épp a mostohaapám farkán lovagolt, aki egyre feljebb került a könyvelő cégnél. Szerencsére anyám már nem élt, és nem láthatta. Nem csak ez történt, még a legjobb barátommal is lefeküdt, csak úgy, a móka kedvéért.

Egyik nap furikázás közben úgy döntött, hogy mindent bevall. A nyakát szorongatva fenyegettem meg, hogy megölöm, amiért két éven keresztül átbaszott, és talán emiatt dobta ki a seggem a semmi közepén.

Két évet pazaroltam arra a ribancra. Két évet vesztegettem el egy faszfej baráttal, és egy szemét mostohaapával. Ekkor költöztem el és találkoztam Talonnal, miközben illegális bunyókban vettem részt, hogy plusz pénzhez juthassak. A szárnyai alá vett, és azt mondta, testvérnek születtem.

Soha nem néztem vissza.

És soha többé nem bíztam meg egyetlen ribancban sem.

Csak bajt hoztak rám.

Volt elég punci, és ez volt minden, amire szükségem volt. Csak egy forró, nedves, szűk lyuk, amibe belecsúsztathattam az óvszerrel borított farkamat, aztán húzhattak a picsába.

Kivéve, hogy most egy nővel éltem egy fedél alatt. Egy nővel, aki az első pillanattól fogva felkeltette a figyelmemet. Egy nővel, akinek minden kibaszott mozdulatára, hangjára, sőt, még a kurva életbe arra is, ahogy evett, reagált a testem.

Igen, megszívtam.

Végeztünk a vacsorával. Josie és Low sugdolóztak mosogatás közben. Nem voltam annyira szexista, hogy ne ajánlottam volna fel a segítségemet, de Willow elhessegetett, mondván, hogy már így is eleget teszek érte.

– Haver – suttogta Dive –, ahogy a fenekét bámulod, és közbe a szádat nyalogatod, az már nagyon perverz, még nekem is.

A fejem ráztam, miközben kuncogva a szemem forgattam, aztán láttam, hogy a testvéreim mosolyogva néznek rám. – Nem fog megtörténni! – mondtam.

– Egy hét – mondta Pick, miközben letett egy ötvenest az asztalra.

– Három éjszaka – vigyorgott Billy, és letette a saját ötvenesét az asztalra.

– Ma este, és ne hagyj cserben, testvér! – bámult rám Dive, miközben kiköhögte a saját ötvenesét.

– Soha – mondtam ostobán, és előkotortam egy ötvenest, hogy a kupac tetejére tegyem.

– Te barom! – ingatta Dive a fejét. – Most vesztettél el mindent.

Valaki megköszörülte a torkát. – Mire fogadtatok, srácok? – kérdezte Josie. Felnézve láttuk, hogy mindkét nő felénk fordulva támaszkodik a pultnak.

– Semmire – mondtam gyorsan. El akartam venni a pénzkupacot az asztalról, de Billy gyorsabb volt.

– Elteszem, és majd odaadom a győztesnek.

– A miben győztesnek? – hallottam Low dallamos hangját.

Mindenhova nézve, csak rá nem, figyelmen kívül hagytam a kérdését és imádkoztam, hogy a faszfej testvéreim ne világosítsák fel.

– Jobb, ha indulunk – jelentette be Josie. – Reggel órám lesz, és van még pár dolog, amit még ma el kell intéznem.

– Igen, kettő is – motyogta Billy, ami nevetésre késztetett minket. Willow a száját takarva kuncogott, Josie pedig elpirult.

– Idióta – mondta Pick a fejét rázva. Felállt, és átkarolva Josie vállát, az ajtó felé indultak, miközben mindannyian követtük őket. A nappaliban Josie megölelte Low-t. Súgott valamit a fülébe, én pedig figyeltem, ahogy Willow bólint. Gyorsan megpaskoltam a hátukat és megemeltem az állam Pick és Billy felé, mielőtt kisétáltak, és becsukták maguk mögött az ajtót. Megpusziltam volna Josie arcát, de tudtam, hogy a két férfi rögtön a nyakamban lihegne, ha egyáltalán hozzáérnék. Még akkor is, ha olyan volt nekem, mint egy dögös mostohatestvér.

– Szóóóóval – kezdte Dive, előre-hátra ringatózva a talpán. – Biztos vagyok benne, hogy fáradtak vagytok. Mindketten kimerültnek tűntök. – Nyújtózkodott és ásított. – Ja, én is ugyanolyan fáradt vagyok. Mindkettőtöknek aludnotok kéne egy kicsit, és, nézd csak, Low már lefekvéshez öltözött. És ráadásul a te ruháidat vette fel. – Dive elvigyorodott, és rákacsintott Low-ra, aki úgy nézett végig magán, mintha elfelejtette volna, hogy a bokszeremben és a pólómban van. Basszus, elképesztően jól néz ki a ruháimban! Elpirult, és a kezét a felforrósodott arcához emelte.

A pöcs szándékosan csinálta ezt. El akartam kapni, de kitáncolt a bejárati ajtóhoz. – Majd kiengedem magam. Jó éjszakát, lányok! Ó, és Low, tényleg lányokra gondolok, mert biztos vagyok benne, hogy hamarosan kiderül, hogy Dodge híján van a férfiasság terén...

Megragadva az első dolgot, ami a kezembe akadt – egy DVD-tok volt –, a fejéhez vágtam. A szemétláda gyorsabb volt. Becsukta a bejárati ajtót, és mindketten hallottuk, ahogy fütyörészve elindult a szomszédban lévő háza felé.

Kuncogást hallva, Willow-ra néztem, aki a kanapé előtt állt.

– Egy idióta – mondtam.

Elmosolyodott és bólintott.

– Fáradt vagy? – kérdeztem.

– Hm, nem igazán, szundikáltam délután. – Leült a kanapé szélére.

– Hogy van a talpad? – Úgy tűnt, hogy az sérült meg leginkább; a többi helyen csak vágás és horzsolás volt, semmi vészes.

Megvonta a vállát, és a lábfejére nézett. – Jól van. Legalábbis ahhoz elég jól, hogy járni lehessen rajtuk.

– Még mindig pihentetned kellene őket – mondtam, miközben leültem a kanapé másik végére. Hátradőlve, a szemébe néztem.

– Úgy lesz – mondta, majd – bassza meg – megnyalta az ajkait. A szemeim, akár a lézersugarak, követték rózsaszín nyelvét. Megköszörülte a torkát, mielőtt folytatta.

– Szeretném megköszönni... ööö, hogy itt maradhattam, és, ööö, hogy biztonságban érezhetem magam.

A szívem hevesen dobogott a mellkasomban. Most idegesnek tűnt, ahelyett a pattogós viselkedés helyett, amilyen korábban volt. Talán mert csak mi ketten voltunk a házban? Ahol a kanapén meztelenül magam alá gyűrhetem, miközben lassan a nedves puncijába csúsztatom a farkamat.

Jézusom! Most azonnal vess véget minden gondolatodnak Low meztelenségéről, te bolond!

Úgy fordulva a kanapén, hogy ne lássa az egyre jobban felálló farkam, azt mondtam:

 – Nem probléma.

– Sajnálom, hogy ilyen helyzetbe hoztalak, Dodge!

– Trey – morogtam.

Kúrj seggbe! Miért mondtam meg neki az igazi nevemet?

– Tessék? – kérdezte, felvonva gyönyörű szemöldökét.

Gyönyörű szemöldök? Mi a fasz van, ember?

Egyik kezemmel durván beletúrva a hajamba mondtam: – A nevem Trey. Szólíthatsz így is Dodge helyett.

Beleharapott az alsó ajkába, de így is láttam, hogy felfelé görbül a szája. Tetszett neki, hogy elmondtam.

– Na, mindegy, ez a hely akkor is biztonságos, ha nem vagyok itt. Az a panel – mutattam a bejárati ajtó melletti falra, ahol a biztonsági rendszer volt – egy csúcsminőségű rendszer. Holnap megadom neked a belépési kódot, így amikor nem vagyok itt, akkor is biztonságban érezheted magad. Van egy pánikgomb is, ami kapcsolatba lép a telefonommal. És nem csak az enyémmel, hanem Dive-éval is. Ő a szomszédban lakik, szóval, ha nem tudok időben visszaérni, ő itt lesz. Nem mintha gyakran lennél egyedül. Addig nem, amíg ki nem iktatjuk ezt a rohadékot.

– Szóval, nem mehetek dolgozni? – kérdezte, aranyos aggodalom-barázdákkal a homlokán. Nem tudtam, hogy a munkából való kimaradás, vagy az egyedüllét miatt aggódott jobban. Miért volt olyan nyugodt, hogy velem maradhatott, amikor nem is ismertük egymást? Basszus, lehetnék egy gyilkos faszfej is... ööö, oké, ölhetnék a szórakozás kedvéért... a francba, ez nem egészen így volt. Élveztem megölni azokat, akik baszakodtak velünk. Akár egy lelketlen ember is lehetnék, akit nem érdekel, hogy kit öl meg. Ő nem tudhatta biztosan, hogy csak azokat öltem meg, akik szórakoztak a családommal. Akkor miért érezte magát biztonságba velem?

– Egyelőre nincs munka – mondtam.

– Fel kell hívnom őket. Ha nem teszem, Lucia aggódni fog.

– A nő, akivel együtt dolgozol?

– Igen. Ő a barátnőm, és ha nem beszélek vele, biztos vagyok benne, hogy a rendőrséghez fog fordulni. Egyfolytában keresne. Én... azt is tudni szeretném, hogy fenntartják-e az állásomat.

– Nem tudom, hogy ez meddig fog tartani, kismadár.

– Akkor nem csinálok semmit, Trey.

A gyönyörtől egyenesen megrándult a farkam, amikor kimondta a nevemet.

– Egyelőre muszáj. Aztán majd, megpróbálhatnék találni neked valami elfoglaltságot.

Ha megbíznék minden testvéremben, akkor dolgozhatna a garázsban az íróasztalnál. Miután aprót bólintott, hozzátettem: – Holnap hívd fel a barátnődet és a főnöködet. Mondd meg nekik, hogy valami közbejött.

– Lucia nem fogja elhinni. Tudja, mennyire kellett nekem ez a munka, mennyire ki akartam jutni az unokatestvérem házából. Gyanakodni fog.

– Megbízol benne? – kérdeztem felvont szemöldökkel. A karomat a kanapé háttámláján pihentettem. Ha jobban kinyújtottam volna a kezem, az ujjaim súrolták volna a vállát, de nem tettem.

– Igen – válaszolta határozottan.

Tovább erőltettem. – Rábíznád az életedet?

– Igen – bólintott.

– Akkor meséld el neki, mi történik. De én is ott leszek a hívásnál. Hallani akarom! Másodpercek alatt kiszúrom a hazugságot.

– Rendben.

– Egyelőre – mert ez már kezdett az agyamra menni – tudni akarom, miért bízol bennem ennyire!?

Megmerevedett. Szemmel láthatóan; a szemei elkerekedtek, és forróság öntötte el az arcát, amitől még inkább tudni akartam. Oldalra billentettem a fejem, és vártam a válaszát, egy olyan választ, amit nyilvánvalóan nem akart megadni, de nem hagytam, hogy megfutamodjon... nos, kiszállhatott volna, de mégis válaszolt.

– Ööö. – Megnyalta az ajkait. A padlóra nézett, majd mint korábban, ismét kihúzta magát. Az állát felemelve rám nézett, miközben folytatta: – Azt mondtad, hogy embereket öltél. Miért ne gondolnám, hogy biztonságban lennék veled?

Elvigyorodtam a viselkedésétől. – Honnan tudtad, hogy téged nem bántanálak?

– É-én… csak abból, ahogy korábban viselkedtél. Kiküldted azokat az embereket a műhelyből. Olyan embereket hívtál, akikben megbíztál, hogy segítsenek nekem. Nem volt kérdés, hogy bízom-e benned. Nagy vagy... – Rákacsintottam, ő pedig a szemét forgatta. Nevetni akartam. – Úgy nézel ki, mint aki képes lemészárolni egy testvért, ha bármit tenne ellened... vagy bárki ellen, akit ismersz. Én... én csak tudtam, hogy veled biztonságban leszek. – A vállai megereszkedtek. A francba! – De akkor még nem tudtam, hogy Josie min ment keresztül. Az én gondjaim nem tűnnek olyan súlyosnak, mint amit ő élt át. – Felém pillantott. – Ha elengednél Lannel, akkor mindannyiótok életéből kimaradhatnék, és nem hoznék...

– Nem! – csattantam fel, és előre hajolva a könyökömet a térdemre támasztottam, kezeimet pedig összekulcsoltam magam előtt. Felé fordultam és rá néztem, majd hozzátettem: – És ha erről még egy szót szólsz, azzal csak felbosszantasz! Nem akarsz dühösnek látni! Maradj itt! A Hawks majd elintéz mindent, miközben a saját problémáinkkal is foglalkozunk.

– Trey…

– Nem, Low! Egy szót se többet arról, hogy elmész valahova, mert ha megpróbálsz elmenni, kiosonni, kurvára megkereslek! És nem lesz jó vége, amikor megtalállak!

A farkam lüktetett a farmeromban a szemében megjelenő kihívó szikrázástól.

– Mit tennél?

Addig nyalnám a puncidat, amíg a szökés minden gondolata el nem tűnik. Aztán keményen megduglak, hogy legalább néhány napba teljen, amíg újra képes lennél lábra állni. De aztán annyira beleszeretnél a farkamba, hogy nem akarnád elengedni... nem akarnál elhagyni engem.

Igen, legjobb, ha ezt nem mondom ki.

– Ahhoz ki kellene próbálnod, hogy megtudd, de nem ajánlom, hogy megtedd, kismadár – mondtam, mielőtt felálltam. – Megyek, lefekszem. Bekapcsolom a riasztót, ami akkor is megszólal, ha valaki megpróbál kimenni a ház bármelyik ajtaján vagy ablakán. – Elmentem, mielőtt visszafordultam volna hozzá, hogy a szobámba rángassam. – Bármit csinálhatsz, amihez kedved van. Nézhetsz tévét, DVD-t, bekaphatsz bármit, amit csak akarsz. – Gyere a szobámba, és ülj az arcomra. – Jó éjt! – morogtam.

– Jó éjt, Trey – suttogta édes hangján.

Igen, biztos, hogy megszívtam.

Tizenegyedik fejezet

 

Willow

Egy héttel később

 

Fordította: Sweety

 

Lassan lecsúsztattam a kezem a hasamon a bugyimba, és megérintve a csiklómat, az alsótestem felemelkedett az az ágyról. Egy hete éltem együtt Mr. Bűnnel. Egy hete figyelem, ahogy reggel felkelés után egy szál bokszerben mászkál a házban. Egy hosszú hét, miközben néztem, ahogy a konyhapultnak támaszkodott egy szál farmerben, ami mélyen a csípőjén lógott. Meg akartam érinteni és nyalni a csípőjét. És egy fullasztó hét, miközben éreztem a finom illatát zuhanyozás után, miután befejezte az edzést a vendégszobában – még izzadtan is isteni illata volt.

A testem már nem az enyém volt. Trey után akart nyúlni, azt követelve, hogy tegyen a magáévá. Az elmém őrjöngött a kéjvágytól, és nem bírtam megállni, hogy ne nyúljak magamhoz.

Az alsó ajkamba harapva elnyomtam a nyögésemet, lejjebb csúsztattam az ujjaimat, egyenesen a szűk, nedves lyukamba. Szabad kezemmel befogtam a számat. Lábaim szélesebbre tártam, ujjaimat ki-be mozgattam, miközben egyre közelebb és közelebb kerültem a csúcshoz.

Trey-re vonatkozó gondolatok töltötték meg az agyamat. Az arca a lábaim között, ahogy a testével az enyém fölé emelkedik, majd lassan belém csúsztatja nagy – a dudor, amit a farmerjában láttam ezt sejttette – péniszét. Incselkedett velem, hogy milyen lassan fogja csinálni, miközben én csak azt akartam, hogy belém csapódjon, és magáénak tekintse a puncimat.

Ezért nem hallottam, hogy kinyílt az ajtó. – Kismadár, akarsz... mi a faszt csinálsz!? – kiabálta Trey, ahogy megállt az ajtóban. A telefonja és a sörös üvege a padlóra esett, mert hirtelen meg kellett támaszkodjon az ajtófélfában.

Azt hihetnéd, hogy elszégyelltem magam, és legbelül így is volt. Azonban sokkal frusztrálóbb volt, hogy félbeszakította az észbontó orgazmusomat.

Szétterpesztett lábakkal a könyökömre emelkedtem, és rábámultam. – Minek néz ki, amit csináltam? – kérdeztem, és néztem, ahogy nagyot nyelt. Elég vicces volt, és el is nevettem volna magam, ha nem akartam volna befejezni, amit elkezdtem.

A hét folyamán a kapcsolatunk barátsággá nőtte ki magát, az ugratós fajtájába. A szexuális feszültség megmaradt, de semmiképp sem tettem volna meg az első lépést, és nem voltam biztos benne, hogy Trey tényleg kíván engem. Igen, láttam a sóvárgó pillantásait, de azokat legtöbbször egy fintor követte. Mintha tettem volna valamit, amivel felbosszantottam, amiért nő vagyok és nála lakom. Háromszor mondtam, hogy keresek egy másik helyet, ha neki nem tetszik, hogy ott vagyok. Mindháromszor gyorsan elutasította ezt a javaslatomat, majd megfenyegetett, hogy meg ne próbáljak elmenni.

A napjaimat vagy Trey-vel vagy Josie-val töltöttem, míg az éjszakáimat mindig csak Trey-vel. Filmeket néztünk, együtt vacsoráztunk, és megismertük egymást... legalábbis valamennyire. Tudtam, hogy Trey azért költözött el Sydney-ből, hogy elmeneküljön a seggfej – az ő szavai, nem az enyémek – mostohaapjától, aki felnevelte, miután meghalt az anyja. Trey huszonkét éves volt, amikor Ballaratba költözött, ahol Talon egy illegális bunyóban rátalált, és egyenesen a motorosok közé vitte. Azt mondta, az volt élete legszebb napja.

Minél jobban megismertem, annál jobban akartam őt. Huszonkét évem alatt még soha nem akartam egy férfit sem annyira, mint Trey-t.

Soha, és ettől halálra rémültem.

Trey megköszörülte a torkát, vad és tágra nyílt szemei az arcomról a lepedő alatti intim területemre, majd vissza az arcomra villantak. – M-magadhoz nyúltál.

– Igen, Trey – vigyorodtam el.

Ekkor rám meredt, és felmordult: – Csak egyre keményebbé és nehezebbé teszed ezt!

– Tényleg?

Zavartan hátra rántotta a fejét. – Micsoda?

– Keményebbé teszlek?

Hallani lehetett a lélegzetvételét. – Jézusom, te nő! A helyzetről beszélek, nem a farkamról!

Felültem, és összefontam a karjaimat a mellkasomon a pólóm felett. – Nos, bocsáss meg, de az agyam összezavarodott, mert ilyen közel voltam ahhoz – tartottam fel az ujjaimat egy centire egymástól –, hogy elélvezzek, és te félbeszakítottál. Most meg ideges vagyok, te meg csak ott állsz és beszélgetni akarsz. Szóval, sajnálom, ha a ködös agyam összezavarodott, és a farkadra gondoltam.

– Ne csináld! – morogta halkan.

– Mit ne, Trey? – incselkedtem

– Ne beszélj a farkamról! – sziszegte összeszorított fogai között.

Döbbenten felhorkantam, majd szinte dudolászni kezdtem: – A farkad, a farkad, a szép, dögös farkad.

Ó. Jaj. Istenem! Mi a baj velem? A feldühödött, „közel az orgazmushoz, de félbeszakítva” Willow egy őrült nőszemély volt. Tényleg ezt dúdoltam? A pasi farkáról énekeltem, miközben ő lángoló szemekkel bámult rám az ajtóból. Legalább a The Black Eyed Peas büszke lenne rá, hogy ők ihlették a dúdolásom.

Megjegyzés magamnak: soha ne légy dühös, ha megint félbeszakítanak, miközben magaddal játszol.

Nyilvánvaló, hogy az elmúlt héten nem voltam résen, kiengedtem a bennem rejlő őrültet, hogy lássam, Trey kibírja-e. És elviselte. Valahányszor felkaptam a vizet, cukkoltam vagy magyaráztam, ő azonnal visszavágott, hogy reakciót váltson ki belőlem. Bevallom, hogy amióta Trey-vel élek, életemben nem éreztem magam ilyen jól.

– Ez kurvára így van! – morogta Trey.

– Mi? – kérdeztem hűvösen. De aztán, szent Szűz Mária, letépte magáról a pólóját, és szemmel követhetetlen gyorsasággal, a farmerja már a bokájánál gyűrődött, és ki is lépett belőle.

– Trey – ziháltam fel, mert a farmerja alatt nem viselt alsóneműt, és most a szemem a nagy – és igen, bébi, tudtam – erekcióját csodálta, ahogy az fel-le billegett.

– Mondtam, hogy ne beszélj a farkamról! Ezért most foglalkoznom kell veled!

Összedörzsöltem a combjaimat, és azt ziháltam: – Foglalkozni velem?

Az ágy felé lépkedett, és lerántotta rólam a takarót.

– Igen, kismadár, foglalkozok veled. Vagy ami még fontosabb, a farkam a punciddal akar foglalkozni.

Megnyaltam az ajkaimat, és megkérdeztem: – Ööö, milyen foglalkozás?

– Kurvára megtudod hamarosan! Mondjuk úgy, hogy ez a foglalkozás többszörösen élvezetes lesz. – Elvigyorodott, és felmászott az ágyra. – Vedd le a bugyidat, Low!

Gondolkodás nélkül tettem, amit kért… nem, amit parancsolt. Levettem, és oldalra dobtam, aminek hatására Trey olyan szélesen mosolygott, hogy láttam minden csodálatos fogát. Imádtam ezt.

Megragadta a bokámat, és magához húzta a testemet. Felnyikkantam, majd felnevettem.

– Akarod a kemény farkamat, Low? – morogta.

– Igen.

– Ha akarod, akkor vedd el!

Ó, nem volt kétségem afelől, hogy akartam az ő gyönyörű, dögös farkát. Közénk nyúltam, és éppen amikor megmarkoltam a vastag... dörömbölés hallatszott a bejárati ajtónál.

– Bassza meg! – sziszegte Trey.

– Ne törődj vele! – könyörögtem.

Újabb kopogás, ezúttal hangosabban.

– Jézusom! – dörmögte Trey. Közelebb hajolt, a homlokát az enyémnek támasztotta, majd egy gyengéd, gyors csókot nyomott az ajkamra, túl gyorsat az ízlésemnek.

– Hé, tesó, hol vagy? – hallottuk a kiabálást a nappaliból.

– Dive – nyögtem, bosszankodva a félbeszakítás miatt.

– A kurva anyját! – nyögte Trey, majd kiugrott az ágyból, rám terítve a takarót. – Ha megmozdulsz, bántani foglak! – Aztán magában motyogott. – Nem kellett volna kulcsot adnom annak a szemétládának!

– Jó értelemben fogsz bántani, ugye? – cukkoltam.

– Csak próbáld ki, és meglátod, te nő! – Felrángatta a ruháját. Láttam, hogy összerezzent, amikor felhúzta a farmert a még mindig kemény farkára, és kisétált a szobából.

– Testvér, hol van Low?

– Pihen. Mit akarsz?

– Talán csak meg kéne néznem, hogy mi van vele...

– Sétálj arra testvér, és lecsaplak!

– Hé, haver – ujjongott Dive –, jó volt? Fogadok, hogy az volt. Azzal a viselkedéssel, amit az elmúlt héten láttunk, fogadok, hogy ő… ah, baszd meg, baszd meg, tesó! Ha még egyszer megfogod a golyóimat, kibelezlek!

– Ha még egy szót szólsz róla, én foglak kibelezni! – vicsorogta Trey.

– Gondolom, nem tudtad befejezni...

– Bassza meg, elég! Mit akartál egyáltalán?

– Ó, igen. Egy fekete csaj van odakint, és Low-t akarja látni. Azt mondta, hogy vele dolgozott, és holnap kellett volna jönnie, de nem hajlandó tovább várni. Azt mondta, a saját szemével kell látnia, hogy nem basztunk ki a csajával semmilyen módon.

Lucia. Elmosolyodtam. Az első itt töltött éjszakám utáni reggel hívtam fel. Először a menedzseremmel beszéltem, aki azt mondta, hogy nem tudja fenntartani az állásomat, ami elszomorított, de amint Luciával beszéltem, már mosolyogtam. Ő mindig, bármilyen hangulatban is voltam, fel tudott vidítani.

– Csajszi, Larry azt mondta, hogy beszélni akarsz velem, azt mondta, hogy nem jössz ide többet dolgozni. Mi a fasz van, kislány? Nem hagyhatsz egyedül. Unatkozni fogok. U.N.A.T.K.O.Z.N.I. És az egész a te hibád lesz! A francba, annyira unatkoznék, hogy emiatt még akár Larryvel is lefeküdnék! – Szünetet tartott. – Nem, Larry, csak hülyeségeket beszéltem. Nem engedem, hogy a fehér kis pöcsödet a muffom közelébe dugdosd! – Sóhajtott egyet. – Mondd csak, mi történt, kislány? Aladdin herceg eljött, hogy elrepítsen a varázsszőnyegén?

Dodge, ahogy ígérte is, hallgatózott. Nyilvánvalóan felismerte, hogy a lány valóban barát, még ha őrült is. A szemét forgatta, majd letette a másik telefont. Én maradtam, és mindent elmeséltem neki arról, hogy a rohadt unokatestvérem eladott pénzért, hogyan szöktem meg, és hogyan bujkáltam egy házban, amely a Hawks motoros klub tulajdona volt. Mielőtt a barátnőm tombolni kezdett volna, elmondtam neki, hogy a Hawksnak semmi köze a nőket rabszolgának áruló férfiakhoz. Megpróbálják megállítani, és hajlandóak megvédeni engem attól, hogy ilyesmi még egyszer megtörténjen.

– Játszadozol velem? – suttogta a telefonba.

– Ha így lenne, mostanra már a nevemet kiabálnád.

– Ribanc! – kuncogta, majd megkérdezte: – Ez a szarság tényleg megtörtént?

– Száz százalékig igaz, Luce!

– Tudtam! Tudtam, hogy az unokatestvéred nem jó! Bassza meg! Bassza meg, Low! Eladott téged – dühöngött. – Mondd meg, hol vagy! A saját szememmel kell látnom, hogy rendben vagy, és nem tartanak fegyvert a fejedhez, hogy ezt mondd! Ha azok az új motorosok baszakodnak veled, egy kibaszott tompa késsel fogom levágni a golyóikat, miközben szélesen mosolygok.

– Esküszöm, hogy nagyon vigyáznak rám!

– Hol vagy? – követelte.

– Beszélek Dodge-dzsal, hátha meg tudom mondani, és eljöhetsz meglátogatni.

– Nincs szükségem arra, hogy valami férfi megmondja nekem, hogy meglátogathatom-e a barátnőmet, vagy sem.

– Luce, meg kell győződnünk róla, hogy mindkettőnknek biztonságos.

– Bassza meg! Dugj meg egy 22 centis dildóval! – A hangja a végén elakadt.

– Jól vagyok, Csajszi!

– Ajánlom is!

– Jól vagyok, és holnap beszélünk, de kérlek, kérlek, ne mondj erről semmit Alexnek!

– Nem fogok! Soha. Te és én, barátnőm. Te és én örökre együtt. – Szünetet tartott, várva hogy folytassam.

Mosolyogva mondtam: – Amíg a fasz el nem választ. – Ezt Lucia és én találtuk ki egy nap a munkahelyemen, amikor megőrültünk az unalomtól.

Trey megjelenése az ajtóban kizökkentett a gondolataimból. – Bébi, öltözz fel! Itt van a barátnőd.

Némán bólintottam. Soha nem szólított még „bébi”-nek, és a belsőm elolvadt ettől.

Eltűnt a szobából, és hallottam, ahogy Dive-nak mondja: – Engedd be, testvér!

Gyorsan felálltam, felöltöztem, majd a fürdőszobába rohantam, hogy megmosakodjak, mielőtt kimentem az egyetlen barátomhoz.